Postpunk Lovers / Toldi
Friday 06.06.25 11:00 PM

Postpunk Lovers címmel a Toldi Klub június 6-án folytatja új partisorozatát, amelynek zenei kínálata jórészt a ’80-as, illetve a ’90-es évek underground világára összpontosít, s főleg a darkwave, a posztpunk, a gothic és a coldwave bandák szerzeményeit veszi alapul, persze, a kortárs tendenciákra is figyelve. A nagyjából havonta megrendezésre kerülő bulikon az alternatív színtér legismertebb és legérdekesebb lemezlovasai, egyúttal művészei válogatják az említett stílusirányzatokhoz tartozó zenekarok elborultnál elborultabb számait. Vagyis a vendégek a Postpunk Lovers csapatának rezidens tagjaival, az olasz Numával és Goreboy-jal, esetleg a CMC vezetőjével, Szász Györggyel, ugyanakkor a londoni klubokat is megjárt Heretic társaságában a ZegZug egykori DJ-jével, Cuclikopffal, alkalmanként pedig a Tulpen und Narzissen csapat sötétvörös, illetve koromfekete hajú lemezlovasával, azaz Diánával és a gyakran fesztiválokon játszó Petramoonnal találkozhatnak a pult mögött. S ahogy az elmúlt időszak hasonló jellegű rendezvényeit, a Postpunk Lovers bulijait is a ZegZugbeli vagy éppen berlini fellépéseiről ismert avantgárd költő, Legéndy Jácint improvizatív, táncos performanszai ékesítik, de külföldi DJ-k és alternatív bandák szereplése ugyancsak valószínűsíthető. A közönségen belül várhatóan felbukkannak a budapesti underground szcéna legextravagánsabb figurái, szóval a buli kihagyhatatlan élmény mindenkinek, aki el szeretne mélyülni a város zenei szubkultúráinak világában.

 

Normál beugró: 2000 Ft

Goreboy

petramoon

huen